Énekes Nokedli blogja

Nem történt semmi, csak minden. Csöndben elloptad a hitem. Csodának indult, végtelennek. Adtunk egy percet a képzeletnek. A valóság lesúlytó, nincs már álom, a szerelmet immár hiába várom. Utazok messze a szavakkal tovább, tollam és papírom lesz a mindenes szobám.

Lelkem!

Lelkem! Hová lett fényed?
Eltűnt. A sötétségé lett.
Elveszett képek, széttört szárnyak,
Elesett tények, omladozó vágyak.

Lelkem! Nincs már remény?
Belefúlok abba, mit rejtegettél?
Kitártam karom, nem volt határ,
A rengetegbe vesztem, mit te akartál.

Lelkem! Meghalt a szépség?
Csak a szenny maradt, a tátongó mélység?
Tükörbe így hogy nézhetnék?
Zűrös világ... Így megvezettél?

Lelkem! Emlékszel még?
Hogy aláztak... Hogy védekeznék?
Nevetek magamon, s rajtatok, ti anyaglények.
Betakarózom, elalszom, álmomban hazatérek.

Lelkem! Meddig lesz így?
Mikor ért szót hallgatásból szív?
Mikor mond többet a csend bárkinek?
A szavak csak peregnek. Peregnek...

Kinek kell más, mint ez?

 

0 Hozzászólás

Gyermeki folytogatás

Egy pocsolyába léptem,

az ilyesztő, tátongó létbe.

Mégis milyen mély lehet?

Egyik lábam még a betonon.

 

Boldog jövőt kértem,

mindig harcoltam érte.

Vajon hová vezet mindez?

Mocsári szürkeségben tocsogok.

 

Átmegyek a hídon,

két folyó a kínom.

Ha egyikbe térek, kivet,

a másikba esztelenül loholok.

 

Folytó- hullámok érnek,

kiket nem érdekel ének.

Jajszóm halkan éget,

kiúszni már nem tudok.. Rothadok.

 

0 Hozzászólás

Képzet-hasonlatok

Szeretnék összekeveredni veled,

ahogy a kék- piros tempera.

Belőlünk új szín születne,

a tiszta, harmónia- lila.

 

Szeretnék feloldódni benned,

ahogy teában a méz.

Belőlünk új íz születne,

a gyümölcs- édes lé.

 

Szeretnék felépülni veled,

ahogy a C és a G,

belőlünk új kvint születne,

a boci- pelyhes rét.

 

Szeretnék elmélyülni benned,

ahogy tengerben a búvár,

belőlünk új élmény születne,

az önfeledt- könnyű úszás.

 

Szeretnék összeérni veled,

ahogy a nap és a föld,

belőlünk új hajnal születne

és hófehér bokréta- köd.

 

0 Hozzászólás

Ablakban hajnalban

Saras utcákon sétáltunk,

sokat nevettünk, méláztunk,

kézenfogva jártunk e korcs világ felett,

eltapostunk olykor egy-két levelet.

 

Mennyi édes csókot loptunk!

Védő ölelésekbe burkolóztunk.

Hittünk, terveztünk, gúnyolódtunk,

vicceltünk, szövetkeztünk, súgdolóztunk.

 

Olyan boldog vagyok... Voltam.

Nagyon szeretlek.. Nem szoktam.

Egy pillanat és leomlott e képzelet,

a hit, a megnyugvás, a védelem.

 

Itt vagyok újra az ablakban,

a koszos, durva kereten hajnalban.

Hajnalban, mikor minden kezdődik,

majd kinyitom, ha az idő kiverődik.


0 Hozzászólás

Pokolgyár

Az élet, a munka, a polgár,

a pénz, a hatalom, a pokolgyár,

a verseny, az árak, a tolongás,

a szünet, a szidalmak, a szorongás.

 

Az automata, a kávé, a szendvics,

a számok, a forróság, a fecnik,

a gombok, az ajtók, a főnök,

a sorompó, a porta, az őrök.

 

A minimálbér, a szikék, a szalagok,

az unalom, a dobozok, a raklapok,

a műanyag, a fém, a szerelők,

a gyorsaság, a duda, a vezetők.


Bebörtönöz az épület, a hely kevés,

a gép elől már itt nincs menekvés.

Ha letelik a múszak, jön a másik,

örök körfográs... Hisz annak látszik.

 

0 Hozzászólás

Variáció Tőlem Neked

Hajnalban nyújtózik az erdő,

ezer ölelő karja megnő.

Ahogy átsüt a fény az ágakon,

melengető karod érzem vállamon.

 

A vonat zaja betölti e csendet,

szívemen átbújik a szótlan szeretet,

gondolatok suhannak a levelek közt,

Te nézel rám a magas fák mögött.

 

Itt csücsülsz lelkem vaskos ágain,

hozzád szólnak rejtegetett vágyaim,

soraim dalolnak ezer moll éneket,

csak rád vár ez egybehangzó képzelet.

 


 


0 Hozzászólás

Elszabva

Remeg a föld,

Poros az ég.

Fekete-zöld,

Gorombakék.


Egy golyó csupán,

Életképtelenség.

Egy álmokfutás

A lehetetlen felé.

 


Ártatlan a lélek,

Szétszakított képek,

Óhatatlan fények.

Dörrenésre ítéltek..

0 Hozzászólás

Vakon keresek...

Eltévedt világ... Mondd, merre jársz?

Hol van a könny, a mosoly?

Emberek arcán félhomány,

Kormos ablakok...

 

Elvakult emlékek, érzések...

Nevető, boldog kisdedek,

Félelem, szeretet, kérések

Eltűntetek... Vakon keresek.

 

0 Hozzászólás

Próba

Az élet miértek sora,

sokan hangoztatják,

s hogy mi a legfelsőbb foka,

azt el nem mondhatják.

 

Hiszen ők sem tudják,

keresik a válaszokat.

Miért élünk? Csak ezt fújják:

szeress, feledj, vár a holnap…

 

A sors érthetetlen játék,

megfejteni nem lehet,

bármilyen erős a szándék,

hogy kiismerj egy életet.

 

Mit fog mondani vagy tenni?

Néha kitaláljuk, örülünk,

s úgy szeretnénk mindenlátók lenni,

de az értelmen csak gördülünk.

 

Szemeidet sokat nézem,

de nem látok, csak lyukakat,

s az élet rejtekében érzem,

nem szórunk majd sugarat.

 

Talán egyek vagyunk,

nincs, mi egyesítsen,

s ha próbálgatjuk halk szavunk,

várjuk, hogy melegítsen.

 

Hiszen a lélek rideg legbelül,

várja a teljeset,

ha elhiszed, majd szenderül

e képzelt, képzett mese.


0 Hozzászólás

A miénk lett

Csak nézz rám,

egy félig kislány,

ki retteg némán.

Mi vár most? Nézz hát!

 


Csak nézek rád,

talán túlgondolom,

hogy vársz reám,

s tiéd leszek... Valamikor.

 


Fiatal e lélek,

ezt értsd meg kérlek.

Miért féltelek?

Sokat kérdezek...

 


Elengedni mindent,

megélni a hitet.

Halgassuk meg, figyelj,

a lét mit hirdet?

 


Elveszett valami rég,

tovább előre még!

Ne állj meg! Merj,kérj!

Torzuljon a nyers kép.

 


Fáj ez a pillanat,

belém ég a virradat,

páncélod csillan,

kezed fogom. Ki vagy?

 


Szememben könny,

oly nagy most a csönd.

Érzem a hajnal illatát,

a légzésed kis, halk zaját.

 


Szólj már! Erre várok.

Itt a láz, veled álmodok.

Nem vádollak semmiért,

mutasd az utat, merre mész!

 

 

Ellopnám a percet,

de úgy is itt él bennem,

hisz már a miénk lett

e hangtalan ígéret.

 

0 Hozzászólás